8. Nap Logrono – Azofra 36,4 km

Mától meg kellett emelnem a napi kiló méter adagom. Sajnos csak 24 nap áll rendelkezésemre a Camino megtételére, holott pl. az útikönyvem 41 napi szakaszra osztja fel ugyanezt a távot.

Az első héten tartottam magam a javasolt napi “adagoláshoz”, ez volt az akklimatizáció időszaka. Tegnap este kiszámoltam, ha oda akarok érni Santiago Compostelába időre (márpedig nagyon oda akarok), akkor mától minimum 36 km kell megtennem naponta.

Az első nap kedvező volt, hiszen alig több mint 36 km-re volt Azofra, így jelenleg nem vagyok elmaradva. A 36 km azért 36 km. Rendesen megérezte az egész testem. Hiába vagyok sokkal edzettebb állapotban már, ezt a kilométer mennyiséget újra szoknom kell.

Az út ismét csodálatos volt (bocsi a közhelyekért) a többit elmondják ismét a képek. Magvas gondolatok megfogalmazása helyett egyre inkább befelé figyelek, de talán ez is az út egyik célja.

Néhány szót még a helyi zarándok szállásról. Itt két ágyas szobák (hálófülkék) vannak. A helyet nagyon feldobja az udvarban lévő szökőkút jéghideg vize, melyben nagyon jól esett a lábamat a mai nap után áztatni.




Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

6 Responses to 8. Nap Logrono – Azofra 36,4 km

  1. Kedves Laci! Ismét fantasztikusak a képek és a teljesítményed. Nagyon örülünk, hogy ezt is ilyen kitartóan végig tudod csinálni. Ez a mai nap számunkra is nagyon különleges volt, ugyanis sikerült – gyémántok lettünk!!! :-) Készítettem is egy videót mindazoknak, akiknek köszönhetem ezt az eredményt. Neked is szól. :-) A nevemre kattintva bármikor megnézheted. (De természetesen akkor is ráérsz, amikor hazaérsz.) :-)

  2. Kocso Laszlo szerint:

    Kedves Judit,
    Nem szoktam a hozzászólásokra külön válaszolni, de most kivételt kell tennem. Fogadd óriási gratulációmat ezért az óriási teljesítményért. Családanyaként, otthonról felépíteni egy gyémánt üzletet, kimagasló eredmény! Sok siker kívánok a következő szintekhez!

  3. Nagyon szépen köszönöm! :-)

  4. Sulyok László szerint:

    Hajrá Laci!
    Nagyon büszke vagyok Rád!!!
    Buen camino!

  5. Hegyessy Mari szerint:

    Nagyon jó nézni ezeket a képeket! És a videókat!
    A mókusok különösen aranyosak voltak!
    További kitartást kívánok!
    Üdvözlettel:
    Mari

  6. Máté Ildikó szerint:

    Tetszik, ahogy rácsodálkozol az állatokra. Tudom, hogy jól érzed magad a bőrödben, de érdekelne, hogy melyikkel cserélnél. (Majd személyesen megbeszéljük!)

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>