El Camino

Sajnos ma nem vettem észre, hogy egy boltba betérve a GPS jel szokásához híven elment, a gond az volt, hogy nem is jött vissza. 30 perc múlva a telefonom sípolt, hogy akarom- e GPS jel nélkül folytatni a rögzítést. Újra kellett indítani a telefonom (Józsi magas labda, nem kell kommentelni), így egy rész kimaradt, az adatok nem pontosak.

Reggel korán ébredtem. Próbáltam az arcokat fürkészni, hátha valami visszajelzést kapok a horkolásommal kapcsolatban, de már mindenki az indulással volt elfoglalva, így nem tudtam meg semmit.

A kora reggeli idő csodálatos volt és a szakasz sem volt különösebben nehéz. Laci, a kavicsos lejtő valóban kemény volt, de ilyen terméktámogatással (DXN) ez nem okozott különösebb gondot (bocsi, nem hagyhattam ki).

A napot különösen a feldobták a gyönyörű középkori falvak, melyeken keresztül jöttem. Lassan szerintem kezdem majd élvezni a gyaloglást és nem csak a kínzó fájdalom tudati elnyomására kell fókuszálnom. A versenyt eddig a bal vállam nyerte meg, azzal van a legtöbb gondom útközben.

Mára sokkal többen lettünk az úton, hiszen sokan Pamplonából kezdik csak a Camino-t.

A helyi zarándokszállás pazar, némi felárért külön szobám van. Az is jelzi, hogy egyre jobban bírom, hogy az érkezés után már nem omlok össze azonnal fizikailag, csak kicsit később ;-).

Köszönöm a kommenteket, nagyon sok erőt adnak, nagyon jól esik, hogy gondoltok rám.

Külön köszönet Balázsnak, aki a háttérben a képeket utólag rendezi és az angolra fordítja a szöveget (és a magyarban javítja a helyesírási hibákat).

Ma a szavak helyett is beszéljenek a képek:

A mai nap a gyaloglás szempontjából minden tekintetben optimális volt. Gyönyörű idő (az táv feléig a nap sem sütött), kedvező terepviszonyok, rövid táv.

Így a hatodik vizhólyagmentes (csak az a két óriás van meg, két oldalt, ami egyáltalán nem zavar és valószínűleg a második napi beázásnak köszönhetek), nap után óriási köszönetemet és hálámat szereteném kifelyezni Dr. Tálas Mária néninek, aki a Mandala tréningen (már csak ezért érdemes lett volna megtartani ) elárulta a tutti receptet: minden nap indulás előtt vastagon kenjem be a lábam fehér vazelinnel. Jelentem megtettem, megteszem és működik. Míg mások tényleg rengeteget szenvednek a vízhólyagoktól az én talpamnak semmi baja. Bárcsak a vállaimra is lenne valami megoldás…

Estellából kiérve az első látványosság a híres borkút volt (csak meg kell nyitni a csapot és máris folyik az ingyen vörösbor). Itt egy kisebb tömeg verődött össze, így én nem álltam sorban fotóért, a bor meg ilyen korán nem az én italom (későbbi órában sem).

Kicsit később egyedi helyzet adódott, a Camino két felé ágazott, én a 2 km-el rövidebb kiírást választottam. Kicsit gyanús volt, hogy mindenki más a másik irányba megy (lehet, hogy ők előre olvastak útikönyveket), de nem bántam meg. Az elkövetkező két órában, mindössze egy emberrel találkoztam és az ösvény gyönyörű erdős területen vezetett át. Mikor visszacsatlakozott az út a másikhoz, az épp ott járó csapat meg is kérdezte tőlem, hogy milyen nehéz volt a szakasz.

Egyre többen járjuk az utat, néha már az az érzésem, ha többen lennénk, azt mondanám tömeg van. De ahogy telik az idő, a “mezőny” egyre jobban szétszórodik. Leginkább 60 év feletti francia, olasz, spanyol zarándokok vannak, de egyre többen jönnek Ázsiából is. Magyar hangot eddig kétszer halottam csak.

Ma volt az első nap, hogy a napi táv után teljesen magamnál voltam. A fürdés után sétálni volt kedvem, ebben a gyönyörű, hangulatos kisvárosban. A főtéren a templom előtt (ami sajnos felújítás miatt zárva van) ültem le megírni a mai blogbejegyzést.

Alig kezdetem bele az írásba, mikor megszólított egy ázsiai fiatalember, hogy én is zarándok vagyok-e. Kiderült, Koreából érkezett és 50 éves. Jó neki, 40 napot tud a Camino-ra szánni. Jó egy órát beszélgettünk. Nagyon érdekes milyen kicsi lett ez a világ. Egy baszk kisváros, történelmi főterén ma már egyáltalán nem meglepő, hogy egy koreai IT mérnökkel találkozok. Elmondása szerint, az elmúlt öt napban már négy honfitársával találkozott a Caminon.

Később megjelentek skót “ismerőseim”, akik látván, hogy az ipademen irok, azonnal mutatták, hogy nekik is van és wifi kód felől érdeklődtek. A skót testvérpárral egy nap indultunk. Skót szoknyában nyomják és mindig nagyon vidámak.

Ennyit mára. Kezdem élvezni a Caminót. Már nem csak a napi táv leküzdése, túlélése foglalkoztat, hanem élem az út egyre több hatását, üzenetét.