El Camino

Ez a nap a korlátaim próbálgatásáról szólt. A táj nem volt különösebben magával ragadó. Szántóföldek és javarészt zajos autóutak mellett vezetett. Már 35 km körül egy kis faluban kedvem lett volna a napot bezárni, de már nem volt hely a zarándokszálláson és a helyi hostel is tele volt.

Az ismerős arcok is eltűntek, hiszen azokkal, akikkel az első héten nagyrészt kerülgettük egymást, már nem jönnek ekkora távot, velük nem találkozom már útközben többet. 30 km-nél búcsúztam el egy brazil zarándoktól, akivel az elmúlt napokban többször is összefutottunk.

Úgy voltam vele, hogy a hőség és az árnyékmentesség ellenére a következő 3 kilométert valahogy csak kibírom. Kibírtam. Viszont ott se volt szállás. Ennek az oka, hogy a zarándokok korán kelnek, mint ahogy én is, viszont jóval kevesebbet mennek így általában délután egy, maximum két órára mindenki befejezi. Amikor én fél négy körül megjelenek, már sokkal nehezebb szállást találni. Tehát kissé (nagyon) letörve, nekiláttam a tűző napon, a forró aszfalton, a következő 6 km-nek. Kb. 2 km múlva egy ezüst színű Seat fékezett mellettem. A zarándokszállás recepciósa volt. Burgosba ment. Megkérdezte elvigyen-e. Érdekes meg se fordult a fejemben, hogy ne gyalog tegyem meg a távot, pedig így utólag, micsoda 4 km következett. Nagyrészt a Burgosi sportrepülőteret kellett megkerülnöm a még mindig tűző napon, a forró betonon. Na de megérkeztem, és ez a lényeg.

Az előző nap minden eddiginél keményebb volt. A fürdés utáni vacsorát követően zuhantam az ágyba, a ruháim úgy ahogy levettem őket a földön és már aludtam is. Nem volt kedvem blogot írni, a képek is csak azért mentek fel, mert vacsora közben feltöltődtek.

Ezek ellenére jól ébredtem és csak az volt lehangoló, hogy az első 11 km Burgoson keresztül, nagyrészt ipartelepeken, bérházak között vezetett. A vége azért mindenért kárpótolt, a történelmi városrész csodálatos.

A nap további része árnyékmentes, óriási szántóföldek mellett vezetett. 34 km-nél egy mesebeli zarándokszálláson, a puszta közepén, abba hagyhattam volna a napot. Még egy szabad ágy volt a 12-ből, viszont nem volt áram és étkezési lehetőség sem. Negyed óra gondolkodás után úgy döntöttem egy utolsó, titkos energia raktáram megnyitásával neki vágok a következő 6 km-nek. A fő ok az volt, hogy úgy ítéltem meg, hogy az egész nap addig összesen elfogyasztott egy banán és két narancs nem biztos, hogy elég lesz ekkora terhelés esetén. Ha van konyha, vagy van nálam élelem, biztosan maradok, mert a hely több mint idilli volt.

Nem bántam meg, hogy továbbmentem. Igaz a 6 km kegyetlen volt, de egy gyönyörű kis faluba érkeztem, ahol igaz, hogy sehol sem volt net, de legalább a harmadik fogadóban volt számomra egy szoba és a vacsora is kitűnő volt. Amúgy úgy tűnik nem híztam az út alatt, ezt mérleg híján abból tudom megítélni, hogy az övemen eddig soha nem használt lukakat kényszerülök igénybe venni.

A rendelkezésemre álló 24 napból 12 eltelt. Ha még kilométerben nem is, időben már félúton vagyok. Rengeteg élmény, hatás, gondolat ért, amit mind nincs lehetőségem leírni. Az elmúlt napok megemelt távjai nagyon sokat kivettek a szervezetemből, érkezés után a fókuszom azon van, hogyan tudok regenerálódni reggelre.

Már jóval naplemente előtt alszom és mivel itt csak fél hét körül pirkad, volt úgy, hogy még sötétben indultam.

Néhány gondolat a mai napról.
Reggel amikor elindultam mindenem fájt. Főleg a jobb térdem akarta feladni. Leginkább a lejtmenetben fájt, hiszen akkor talán még nagyobb nyomás nehezedik rá. Szépen megbeszéltem vele, hogy bármennyire is fáj továbbmegyünk és érdekes módon egy idő után feladta. 20 km körül egyszer csak azt vettem észre, hogy kitűnően vagyok, semmim se fáj. Érdekes, napi 30 km felett amúgy semmi sem számít már, a zarándok talpa minden lépésnél sajog. Olyan idegpontok adnak le üvöltő jelzéseket, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek.

Ha esetleg valaki nem ismerné fel, a lenti egyik képen, egy hamarosan gyönyörű pillangóvá szétnyíló hernyószerűséget fotóztam. Nem, nem én vettem észre, nem én ismertem fel, hanem az előttem gyalogló Új Zélandról érkezett fiatalember.

A 12 %-os emelkedő nagyon inspiráló volt 1 km-en keresztül, csak háromszor kellett megállnom levegőt beszereznem. Ami viszont sokkal nehezebb volt, nem csak a térdeim miatt, az azt követő 18 %-os lejtő.

Mindemellett a mai egy csodálatos nap volt, végre nem forgalmas utak mellett kellett menni és az árnyékmentességet is magas hatékonysággal kompenzálták az egyre szaporodó bárányfelhők.