Ma nem sikerült a korai indulás. A talpam ismét nem volt elégedett a napi távval és ezt elég komoly fájdalommal jelezte egészen hajnali kettőig.
Az út viszont egyszerűen csodálatos volt. Nem tudom a képek és a videók mennyire adják át a táj szépségét, de megélni fantasztikus volt.
A kb. 800 méteres magasság emelkedés nem volt egyszerű feladat, de főleg így utólag megérte.
A nap végére megjelentek a végső visszaszámlálást jelző kilométerkövek. Már csak 152 km Santiago de Compostela.
A mai nap volt a szó szoros értelmében a legkegyetlenebb velem. Holott ennek kellett volna a legszebbnek lennie.
Reggel, indulás után telefonon beszéltem a lelkes kis túrázó csapattal, akik nagyon jó hangulatban készültek útra kelni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen fantasztikus emberekkel dolgozhatok együtt a mindennapokban, akik elsősorban a barátaim és csak utána az üzlettársaim.
Érdekes, hogy beszélgetés nem motivációt, hanem sokkal inkább egy lelki mélypontot eredményezett nálam. Egész nap próbáltam túltenni magam rajta, de nem sikerült. Remélem, a délutáni célba érkezésükkor, ebből nem ment át semmi, próbáltam vidám lenni. Így a vége felé az érzelmek már sokkal erősebben törnek elő az emberből. Minden apró, fontosnak tűnő impulzus heves és hosszan tartó érzelmi reakciót tud kiváltani. Nem tudom ezt szavakba önteni, meg kell élni, hogy valaki tudja miről beszélek.
Hadd gratuláljak itt is nekik a túrájukhoz és nagyon jól esik, hogy akkor is gondolnak rám, amikor végre majdnem egy hónapra megszabadulnak tőlem 
Abban, hogy ez a nap nem úgy sikerült, ahogy kellett volna neki, nagyban közrejátszott az időjárás is. Abszolút kiszámíthatatlan volt. Öt alkalommal szakadt le az ég majd sütött ki a nap és tette ezt olyan gyors változással, hogy a harmadik után már nem is foglalkoztam vele, inkább áztam és fáztam. Nagyon durva volt, hogy tűz a nap, sehol egy felhő, leveszed az esővédőt a hátizsákról, felteszed a pulcsidat a zsák tetejére, mégy kétszáz métert és a hegy másik oldalán minden sötét és szakad. Az se “rossz”, hogy a nap még süt rád, de az eső már szakad. Tehát küzdöttem egész nap az elemekkel, meg a lelkemmel. Ez a nap erről szólt.
Ma átléptem a hátralévő 100. kilométert jelző követ. Mivel még három napom van, egyre nagyobb az esély, hogy időben megérkezek.
Más említésre méltó dolog nem történt, a szép, középkori történelmi falvak eltűntek, felváltották őket a tanyák, birtok központok. Biztos vagyok benne, hogy a friss marhatrágya illatát még napokig érezni fogom…
Több igény is érkezett, hogy pontosítsam a kagylóm versenykiírásának feltételeit. Tehát: az utamon végig kísérő fehér kagylómat az kapja, aki az alábbi két feltételnek együttesen megfelel:
1. A legtöbb személyes PV-t gyűjti május hónapban a hálózatomból (fontos, nem csak Magyarország számít!)
2. Június 1-én (csak ezen a napon!) a blogom DXN menüpontjába tesz egy bejegyzést a saját nevével és az elért PV értékkel.
Ha már a marketingnél járunk, még egy dolog. Itt a Caminón is egyre erősebb a marketing tevékenység. Az erdei ösvényeken fényképes hirdetőtáblákon kínálnak szállást, az útjelző kövekre színes szórólapok vannak kitéve, a falvak bejáratánál falragaszok, alul letéphető telefonszámmal, címmel. De mind ez semmi, ahhoz, ami többször is előfordult, hogy személyesen eléd jönnek (kerékpárral, kismotorral vagy éppen kocsival) és a kezedbe adják a szórólapjukat. A zarándokokért mindent…
