Indulás 7:18
Érkezés 22:56

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

A biztatás mellett támogatni leginkább a személyes pontértéketek növelésével tudtok Egy gyors versenykiírás: a májusban legtöbb személyes PV-t elérő DXN tag megkapja az úton velem együtt tartó kagylómat. Ha van igény további Camino-s ereklyéimre, várom a javaslatokat, a kvalifikációs feltételt hozzá majd kitalálom.

Na de nézzük a második napot.

Az út a terepviszonyok miatt az első naphoz képest könnyű sétának is tünhetett volna, ha nem szakad majdnem végig az eső. Az esővel a gond csak az volt, hogy a talaj felázott, óriási sarat, tócsákat generálva. Továbbra is úgy látom, hogy a könnyű futócipő jó döntés volt, csak nem erre a napra. A nap felére a cipőm teljesen átázott, esélyem sem volt a szárazban gyaloglásra, így sikerült beszereznem az első két óriási vízhólyagom. A szerencse, hogy nem a talpamon van, hanem két oldalt a sarkam közelében.

A táv nagyon kimerített, amit kb. 1,5 km-el növeltem meg azzal, hogy egy kisvárosban eltévedtem.

Azt, hogy nagyon elfáradtam, valószínűleg eléggé látszódhatot rajtam, amire abból merek következtetni, hogy a panziós ahova betértem, megkérdezte, hogy fel tudom-e vinni a hátizsákom az első emeletre, vagy segítsen (az előző pelegrinonak nem tette fel ezt a kérdést).

Az ezt követő két órában próbáltam összeszedni magam a vacsorához, ami eléggé nehezen sikerült, de szükség volt rá mivel egész nap a DXN kiváló termékein kivül csak két banánt ettem.

[This post contains video, click to play]

A mai szakasz minden szempontból könnyűnek tűnt, egyrészt csak alig több mint 20 km, másrészt a terepviszonyokra sem lehet panasz. Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy a gyalogláshoz nincs optimális időjárás. Ma gyönyörűen sütött a nap, de ez se jó, mert szakad rólam a víz.

Az út egy jelentős része ma Pamplónán keresztül vezetett, ahol nagyon kellett figyelni, a jó útjelzők ellenére is. Csak egy pillanatra gondolkodtam el és máris azt vettem észre, hogy három olasz pelegrino jön velem szembe, hogy rossz az irány. Szerencsére ez ma csak 200 m pluszba került.

Arról, hogy mit láttam, látok, nem írok külön, beszéljenek helyettem a képek.

Még időben sikerült beérnem a Cizur Minor-i Maribel albergue-be (zarándokszállás), így jutott alsó ágy. Kár, hogy a felső ágy távolsága miatt ülni nem tudok rajta, csak feküdni, de a pálmafás kert az ingyenes wifi-vel mindenért kárpótol. Itt amúgy a feltöltési sebesség az eddigi legjobb. Kicsit már most sajnálom a kb. 30 szobatársamat, nehéz éjszakájuk lesz, mert úgy hallottam borzalmasan hangosan tudok horkolni.

Az első nap felvett videókon a lihegésem miatt ne aggódjatok, csak a drámai hatást akartam fokozni, általában sikerül levegőt vennem.

Azt mondják az első három nap a legnehezebb, holnap meglátom.

Reggel korán ébredtem. Próbáltam az arcokat fürkészni, hátha valami visszajelzést kapok a horkolásommal kapcsolatban, de már mindenki az indulással volt elfoglalva, így nem tudtam meg semmit.

A kora reggeli idő csodálatos volt és a szakasz sem volt különösebben nehéz. Laci, a kavicsos lejtő valóban kemény volt, de ilyen terméktámogatással (DXN) ez nem okozott különösebb gondot (bocsi, nem hagyhattam ki).

A napot különösen a feldobták a gyönyörű középkori falvak, melyeken keresztül jöttem. Lassan szerintem kezdem majd élvezni a gyaloglást és nem csak a kínzó fájdalom tudati elnyomására kell fókuszálnom. A versenyt eddig a bal vállam nyerte meg, azzal van a legtöbb gondom útközben.

Mára sokkal többen lettünk az úton, hiszen sokan Pamplonából kezdik csak a Camino-t.

A helyi zarándokszállás pazar, némi felárért külön szobám van. Az is jelzi, hogy egyre jobban bírom, hogy az érkezés után már nem omlok össze azonnal fizikailag, csak kicsit később ;-).

Köszönöm a kommenteket, nagyon sok erőt adnak, nagyon jól esik, hogy gondoltok rám.

Külön köszönet Balázsnak, aki a háttérben a képeket utólag rendezi és az angolra fordítja a szöveget (és a magyarban javítja a helyesírási hibákat).

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

Így a hatodik vizhólyagmentes (csak az a két óriás van meg, két oldalt, ami egyáltalán nem zavar és valószínűleg a második napi beázásnak köszönhetek), nap után óriási köszönetemet és hálámat szereteném kifelyezni Dr. Tálas Mária néninek, aki a Mandala tréningen (már csak ezért érdemes lett volna megtartani ) elárulta a tutti receptet: minden nap indulás előtt vastagon kenjem be a lábam fehér vazelinnel. Jelentem megtettem, megteszem és működik. Míg mások tényleg rengeteget szenvednek a vízhólyagoktól az én talpamnak semmi baja. Bárcsak a vállaimra is lenne valami megoldás…

Estellából kiérve az első látványosság a híres borkút volt (csak meg kell nyitni a csapot és máris folyik az ingyen vörösbor). Itt egy kisebb tömeg verődött össze, így én nem álltam sorban fotóért, a bor meg ilyen korán nem az én italom (későbbi órában sem).

Kicsit később egyedi helyzet adódott, a Camino két felé ágazott, én a 2 km-el rövidebb kiírást választottam. Kicsit gyanús volt, hogy mindenki más a másik irányba megy (lehet, hogy ők előre olvastak útikönyveket), de nem bántam meg. Az elkövetkező két órában, mindössze egy emberrel találkoztam és az ösvény gyönyörű erdős területen vezetett át. Mikor visszacsatlakozott az út a másikhoz, az épp ott járó csapat meg is kérdezte tőlem, hogy milyen nehéz volt a szakasz.

Egyre többen járjuk az utat, néha már az az érzésem, ha többen lennénk, azt mondanám tömeg van. De ahogy telik az idő, a “mezőny” egyre jobban szétszórodik. Leginkább 60 év feletti francia, olasz, spanyol zarándokok vannak, de egyre többen jönnek Ázsiából is. Magyar hangot eddig kétszer halottam csak.

Ma volt az első nap, hogy a napi táv után teljesen magamnál voltam. A fürdés után sétálni volt kedvem, ebben a gyönyörű, hangulatos kisvárosban. A főtéren a templom előtt (ami sajnos felújítás miatt zárva van) ültem le megírni a mai blogbejegyzést.

Alig kezdetem bele az írásba, mikor megszólított egy ázsiai fiatalember, hogy én is zarándok vagyok-e. Kiderült, Koreából érkezett és 50 éves. Jó neki, 40 napot tud a Camino-ra szánni. Jó egy órát beszélgettünk. Nagyon érdekes milyen kicsi lett ez a világ. Egy baszk kisváros, történelmi főterén ma már egyáltalán nem meglepő, hogy egy koreai IT mérnökkel találkozok. Elmondása szerint, az elmúlt öt napban már négy honfitársával találkozott a Caminon.

Később megjelentek skót “ismerőseim”, akik látván, hogy az ipademen irok, azonnal mutatták, hogy nekik is van és wifi kód felől érdeklődtek. A skót testvérpárral egy nap indultunk. Skót szoknyában nyomják és mindig nagyon vidámak.

Ennyit mára. Kezdem élvezni a Caminót. Már nem csak a napi táv leküzdése, túlélése foglalkoztat, hanem élem az út egyre több hatását, üzenetét.

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]

Fotóztam néhány útjelző táblát, hogy lássátok hogyan jelölik a helyes irányt.

Szabolcs sok sikert a szervezéshez, jól esik, hogy gondoltok rám, de biztos tudod, hogy túlzásnak tartom a kitüntető figyelmet és az elnevezést.

[This post contains video, click to play]

[This post contains video, click to play]